Örökös szentségimádás 

Székelyszentkirályon március 8 és Székelyfancsalban szeptember 4. - én

 

 

         K.T. X. Piusz pápa volt az, aki menyitotta a gyakori, sőt a naponkénti szentáldozás útját. Azóta századunk valóban az Eucharisztia százada lett.

         A történelem Ura akarta, hogy szándékának hű tolmácsolója az Egyház, éppen akkor tegye általánossá és mindenki számára hozzáférhetővé a mennyei kenyeret, amikor a földi kenyér kérdése oly elementáris erővel lép be a társadalmi élet erőterébe és minden embernek mindennapi problémájává válik. Ma is ugyanez a helyzet.

         De, amint a mindennapi kenyér kérdése elvi vagy gyakorlati materializmusba sodorta az emberiséget, úgy ez az eucharisztikus életben is sokszor jelentkezik az anyagi szemlélet, noha Jézus hangsúlyozottan mondja az Oltáriszentségről szóló beszéde végén: „Az igék, melyeket én szóltam, lélek és élet”.

         Mindenesetre nem kell csodálkoznunk az anyagis szemlélet jelentkezésén, hiszen testből és lélekből álló emberek vagyunk. A léleknek amúgy is nagy küzdelmet kell a testi szemlélettel szemben, mert a lélekről nincs sajátos fogalmunk és csak úgy tudjuk kifejezni, hogy testben való, vagyis tagadással.  Hát még az isteni világot milyen nehéz kifejezni és megérteni. Mennyire belejátszik a test a kegyelem elképzelésébe és felfogásába!

         Az Úr Jézus találkozott először ezzel a testies beállítottsággal, éspedig akkor, amikor  először beszélt az Oltáriszentségről. És ebben az egész történetben a legjellemzőbb éppen az, hogy a testies szemlélet nem ellenfeleiben jelentkezik – azok akkor nem is voltak ott – hanem híveiben. Az Oltáriszentség megígérésekor olyan tömeggel állott szemben, mely őt kereste. Sőt annyira kereste, hogy három napon át ételről –italról megfeledkezve csüngött szavain a pusztában.  Azt kérik tőle: „ Uram! Mindenkor add nekünk ezt a kenyeret”. Noha ilyen és hasonló vágyak, kérések mozgatják őket, Jézus mégis azzal a kemény kritikával illeti őket: „Bizony, bizony mondom nektek, kerestek engem, nem azért mert jeleket láttatok, hanem mivel ettetek a kenyérből és jóllaktatok”. Szinte magunk is megijedünk e kijelentésen. De Jézusnak mégis csak igaza volt. Mert ezek a lelkendezők zúgolódnak és vitatkoznak vele. Sőt ezek mondják ki a szakítást jelző szót: „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja azt?”

         Mindebben az a különös és figyelemre méltó, hogy a Krisztus-vágy mélyén húzódott meg ez az anyagias és testies szellemiség. Ezt nyilván figyelmeztetőül rendezte így az Úr és íratta is le, mert hiszen, ami megíratott, ami okulásunkra íratott meg. Éppen ezért ismételten felül kell vizsgálnunk Krisztus-vágyainkat és Krisztushoz való viszonyunkat, nehogy a lelkes látszatok alatt testies szempontok és elgondolások húzódjanak meg.

         A testi elképzelések annál is inkább lehetségesek, mert az Oltáriszentségben a természetfölötti isteni világ szinte ontja titkait. Mikor Szent Tamás Oltáriszentségről beszél, legszívesebben a zsoltároshoz fűzi szavait: „Csodáinak, csodás emlékét hagyta ránk az Úr”. És, hogy az „egyik mélység a másikat nyitja meg”.

         Melyek ezek a mélységek Testvéreim?

 

 

 

 

1. A szeretet szentsége

        

         A keresztség a hit, a bérmálás a remény, az Oltáriszentség a szeretet szentsége.  Csodálatos, mint maga a szeretet. Aquinói Szent Tamás, aki legmélyebben hatolt be az Oltáriszentség titkába, nevezi az úrnapi szentmiséhez írt könyörgésben: „Csodálatos Oltáriszentségnek”. Valóban csodálatos, a többi szentségnél is csodálatosabb: azok csak Jézus kegyelmét adják nekünk, az Oltáriszentség magát a kegyelmek szerzőjét és Forrását. Az Egyház mindig csodálkozik, amikor az Oltáriszentséghez nyúl. Csodálja benne a szeretet nagyságát, amely azt nekünk adta, de csodálja benne a szeretetet, a létét fenntartó erőt , amely által, mint nagy „Szeretetszövetség”, mint az „agape” létezik. A katolikus családok tagjainak is együtt kellene csodálni a szentmisén az Úr Jézus szeretetét és akkor a „szeretet köteléke” lenne számukra is az Oltáriszentség: minden kis családot szeretetben és boldogságban összetartó erő.

         Az egyház akkor létezik igazán, amikor a szentmisét bemutatja. Milyen érdekes, hogy Szent Pálnak a korintusiakhoz írt első levele, amely az ottani keresztény élet visszásságait akarja reformálni, éppen az Eucharisztia bemutatásának rendezésével akarja az ottani egyház életét megújítani.

         A II: vatikáni zsinat célkitűzése volt összegyűjteni a híveket az oltár köré, Jézus köré. Ma ti ezt tettétek, összegyűltetek  Jézus köré. Jézus a ti lelki életetek középpontjává kell, hogy váljon, minden katolikus családot összetartó erővé.

         A kisgyermek számára annak kell lennie a legdöntőbb élménynek, amikor édesapja, édesanyja rámutatnak az oltárszekrényre, amikor először viszik szentmisére és a szentáldozásnál karjukban tartják, vagy maguk mellett viszik tipegő kis gyermeküket, amikor az Úrfelmutatás csendjében reá mutatnak.  Scheeben mondja: az Oltáriszentséget úgy kell tekinteni, mint Isten szeretetének csodáját hozzánk emberekhez.

Pázmány azt mondja, hogy a Szentírás három nagy szava: „én és az Atya egy vagyunk” , az Ige testté lett”, és „ ez az én testem”. A harmadik szó súlya az első kettőn mérhető le igazán.

 

1. 2.     Hitünk szent titka

 

         Jézus mondja: ez az én testem, ez az én vérem, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Az egyház hittel fogadja ezt a nagy ajándékot és az mondja: „Íme hitünk szent titka”.  A híveknek így kell készülődniük a szentáldozáshoz:” ne tekintsd vétkeinket, hanem nézd egyházad hitét. Jézus a szentmisével is úgy volt, mint minden más ajándékával: először megígérte és utána megadta. Először előkészítette az utat a hithez. Megszaporította a pusztában a kenyeret és utána vízen járt. Megmutatta, hogy ő a kenyérrel  és saját testével is azt tesz, amit akar.  Nekünk embereknek a szántástól egészen a kenyér sütéséig mennyit kell fáradoznunk a kenyérért.

         A két csoda után az élő kenyérről elmondott beszédének nincs meg a kellő hatása. A zsidók zúgolódnak, tanítványai közül is sokan azt mondják: kemény beszéd ez, ki hallgatja?

         A hit és a hitetlenség megynílvánul az utolsó vacsora termében is, de attól kezdve megynílvánul az egyház történelmén keresztül is. Csábítóan szép volna egyszer megírni az egyháznak az Oltáriszentségről szóló tanítását János hatodik fejezetétől a II. Vatikáni zsinatig. Káprázatosan szép volna levetíteni az egyház tündöklően szép templomait, amelyet a szentmise bemutatása és az Oltáriszentség őrzésére épített.. Szép látvány volna végignézni a szentségmutatókat, kelyheket, amelyeket az egyház hite a szentmise bemutatásához készített. Ezek mind az egyház hitéről tanúskodnak, beszélnek. Ám mindezeknél szebben tündököl az egyház hite az elsőáldozó gyermekek szeméből és az utolsó útra „ellátott” haldoklók megtört tekintetéből. Ott már az örök világosság fényével keveredik....

        

         3. Emlékezés

 

         Emlékezni annyi, mint a múltból valamit a jelenbe hozni. Itt nem valamit, hanem magát Jézust tesszük jelenvalóvá minden idők embere számára. Jézus a szentségben személyes életkapcsolatot akar velünk kiépíteni. Ezzel fejlődésünket akarja. Ahol nincs változás, fejlődés ott élet sincs. Az egyház él, gondolkodik beszél, imádkozik, növekszik, felépíti magát, mint egy épület. Mi is ezt kell tegyük az egyházban, ebben az egyházközségben Radnóton,

 

1. 4.     Az egység jele és a szeretet köteléke

 

         Isten szeretete nagyszerűen nyilvánul meg a teremtésben, a megtestesülésben és a szentmisében.

Jézus ez a másokért élő ember, értünk kenyérré lesz: „ Ez az én testem, amelyet értetek adok” (1 Kor.11,24). A szentmisére ezzel a hittel kell jönnünk: hinnünk kell Istennek Jézusban megnyilvánuló szeretetében.

         Szépen írja Nemeshegyi: „ Hogy Jézus ezeket a szavakat ki tudja ejteni, ahhoz nemcsak Isten Fiának kellett lennie, hanem olyan embernek is, amilyen volt. Nincs „önzetlenebb” valami, mint az étel és az ital. Önmagát feloldva válik vérünkké, táplálja testünket. Ha Jézus életében csak egy csöppnyi önkeresés is lett volna, képtelen lett volna kiejteni az utolsó vacsora szavait. Jézus egész életébe készült e szavak kiejtésére. Egész élete nem volt más, mint odaadás. Nem tart fenn a maga számára  semmit. Erre kell ösztönözni azokat, akik a szentmisén vesznek részt. Nekünk is oda kell adnunk magunkat másoknak, meg kell osztanunk időnket, meg kell törnünk kenyerünket az éhezőknek, időnket is ha kell mások szolgálatára kell tudnunk fordítani. Így válik a szentmise az egység jelévé.

         A szentmisében küldetést kapunk Jézus életének a folytatására.  Ha nem osztjuk meg kenyerünket a nyomorúságban élő embereknek a táplálására, nem vehetjük magunkhoz méltóképpen az élet kenyerét. II: János Pál pápa: „ a szentmise a legnagyobb szociális tevékenység. Az a csodálatos, mindennél fontosabb „óra”, amelyben minden ember egybekapcsolódik egymással és Krisztussal. Az az „óra”, amelyben lehetetlenné válik minden széthúzás és osztályharc. „Egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesültünk”. –mondja Szent Pál apostol.

         A közös asztalnak a természetes életben is egyesítő ereje van. Ma a családok életéből nagyon hiányzik a közös étkezés. Egyetlen keresztény közösség sem fog kiépülni, hacsak nem alapja és sarköve a legméltóságosabb Oltáriszentség ünneplése. Innen kell kiindulnia a közösségi szellem kialakulásának.  Ezért imádkozunk a szentmise kánonjában három helyen: „Jóságos Atyánk, vond magadhoz irgalmasan a világon szétszóródott valamennyi gyermekedet”, „ gyűjtsön egybe a Szentlélek mindnyájunkat, akik Krisztus testében és Vérében részesülünk”. „Tartsd meg békében, őrizd meg egységben, erősítsd egységben”. – imádkozzuk.

 

1. Húsvéti titok

 

         Itt az áldozat szempontjából közelítsünk az Oltáriszentséghez. Az Oltáriszentségben benne van Jézus áldozata. A szentmise ezért áldozat is, amelyet nem mondani kell, nem hallgatni kell, hanem részt venni benne. Az áldozat a mindennapi életben az élet mélységének a jele. Szüleink szeretetét azon tudjuk lemérni mennyi szeretetet hoztak értünk. Jó lenne, ha a házasok is az áldozat mércéjével mérnék egymás szeretetét, A szeretet olyan láz, amelynek a lázmérője az áldozat. Áldozatot kíván a tudós, a művész és a sportember élete. Ahol nem ismernek áldozatot, ott ellaposodik, sőt lassan meg is szűnik az élet: nem születnek nagy felfedezések, sem műalkotások, de még sporteredmények sem. A családokban elég lesz a kettő, majd az egyke és végül egyse...

         A vallási élet csúcsteljesítménye is az áldozat. A katolikus élet sivárságára az volt jellemző, hogy halálos bűnnel és kárhozattal kellett a híveket fenyegetni, hogy részt vegyenek a szentmisén. A „mondás” és a „hallgatás” szomorú szavai mutatják, hogy milyen kevéssé nézték áldozatnak „az Úr halálára emlékeztető szent cselekedetet”.

         Testvéreim, ne csak nézzük, hanem vegyünk részt benne. Most elkezdődik az áldozat liturgiája. Kapcsolódjatok bele, adjátok oda Istennek mindazt amik vagytok, amit magatokkal hoztatok. Mindennapi életetek terheit, áldozatait, örömeit, bánatait és így gazdagabban, az Oltáriszentségben meggazdagodva mentek haza a legszentebb áldozatról.

         Az ég kicsi, de a föld nagy, mert tele van hintve az eucharisztiával, mondja Chiara Lubich. Nagyon szép megfogalmazás. Akárcsak azt mondaná, mint X. Piusz csak más szavakkal. A mi századunk az eucharisztia százada. Ámen

 

 

 

Baróti Csaba

 

 

 

 

Oldal: Szentségimádás
RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZÉKELYSZENTKIRÁLY - © 2008 - 2024 - rkpszentkiraly.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat